MI IS AZ, AMIT MEGFIZETSZ?


AZ ÁR, AMIT EGY FOTÓS A MUNKÁJÁÉRT KÉR NEM CSUPÁN AZT AZ IDŐT, ÉS A "KATTINGATÁSOK" SZÁMÁT TAKARJA, AMIT A KLIENSEKKEL TÖLT, MÍG MEGÖRÖKíTI ŐKET. HISZEN EGY FOGLALÁST MEGELŐZŐEN LÉTREJÖN EGYFAJTA KOMMUNIKÁCIÓ A FOTÓS ÉS KLIENS KÖZÖTT. TÖBBEK KÖZÖTT IDŐPONT EGEZTETÉS, INFORMÁCIÓ ÁTADÁS, TANÁCSADÁS, AMI SOKSZOR TÖBB LEVELEZÉSEN KERESZTÜL MEGY VÉGBE. EZ MIND IDŐ.

AZTÁN OTT VAN MAGA A FELSZERELÉS, AMI NEM KEVÉS BEFEKTETÉST JELENT A FOTÓS RÉSZÉRŐL, ARRÓL NEM IS BESZÉLVE, HOGY VANNAK FOLYAMATOSAN ELROMLÓ, NETÁN ELAVULÓ ESZKÖZÖK, AMIKET CSERÉLNI, ÚJÍTANI KELL. EZ MIND PÉNZ.

AHHOZ, HOGY EGY FOTÓS JÓ MUNKÁT ADJON KI A KEZEI KÖZÜL, TÖBBEK KÖZÖTT ELENGEDHETETLEN A TUDÁS; KAMERA HASZNÁLAT, RETUSÁLÁS, MARKETING ÉS KÜLÖNFÉLE MÁS ISMERETEKET KELL ELSAJÁTÍTANIA, MELYEKHEZ WORKSHOPOKON, TANFOYLAMOKON KELL RÉSZTVENNIE, HA FEJLŐDNI AKAR. EZ MIND PÉNZ ÉS IDŐ.

A FOTÓZÁST MEGELŐZŐEN MÁR SOKSZOR ÓRÁKKAL ELŐTTE ELŐ KELL KÉSZÜLNIE, A KÜLÖNFÉLE ESZKÖZÖKET ELLENŐRIZNIE, FELTÖLTENIE, ELKÉSZÍTENIE STB. EZ MIND IDŐ.

A HELYSZÍNRE EL KELL JUTNIA. PÉNZ ÉS IDŐ.

MAGA A FOTÓZÁS. IDŐ.

MAJD KÖVETKEZIK TÖBB SZÁZ KÉP LEVÁLOGATÁSA, AZOK ELKÜLDÉSE VÁLOGATÁSRA A KLIENSnEK, VÉGÜL PEDIG MEGKEZDŐDIK A HOSSZAS UTÓMUNKÁZÁS, AMI SOK MUNKAÓRÁT JELENT. NEM BESZÉLVE A KÜLÖNFÉLE PROGRAMOKRÓL, MELYEKKEL DOLGOZIK, VAGY AZ ONLINE GALIÉRIÁKRÓL, MELYEK HAVI SZINTEN KIADÁST JELENTENEK A FOTÓS SZÁMÁRA. IDŐ, IDŐ, IDŐ, PÉNZ, ENERGIA.


ÉS OTT VAN A TÖBBI KÖLTSÉG, MINT A KÜLÖNFÉLE RUHÁK ÉS KELLÉKEK, KIEGÉSZÍTŐK FELKUTATÁSA, VÁSÁRLÁSA A FOTÓZÁSOKRA. PÉNZ ÉS IDŐ.


NAPESTIG LEHETNE SOROLNI, HOGY MENNYI IDŐ, PÉNZ ÉS ENERGIA ÁLL BENNE EGY-EGY FOTÓZÁSBAN, ÍGY JUSSON ESZEDBE, HOGY AMIKOR AZT A PÉNZT KIADOD A KEZEDBŐL A FOTÓS MUNKÁJÁÉRT, AZ NEM CSUPÁN ARRA A PÁR ÓRÁRA VAGY NAPRA SZÓL.

ÁRAK ÉS CSOMAGOK

JOSEPHIN


Tartalmaz: 30 db szabadon választott, utómunkázott képet digitálisan átadva, jelszóval ellátott linken keresztül.

100 EUR

SALOMÉ


Tartalmaz: 30 db szabadon választott, utómunkázott képet USB-n átadva, valamint a prémium minőségű nyomtatott képeket 10x15 cm-es méretben.

130 EUR

GISMONDA


Tartalmaz: Az fotózásról készült összes leválagott, utómunkázott fotó (50-80 db között) USB-n, valamint nyomtatott formában, díszdobozban átadva. A nyomatott képek prémium minőségűek, 10x15 cm-es méretben.

250 EUR



Amennyiben két fotózást foglaltok egy éven belül vagy tavaly már fotóztalak Benneteket és idén is engem választotok, plusz 5 db képet ajánlok fel Nektek a választott csomaghoz.

ESKÜVŐI CSOMAGOK

MINDEN ESKÜVŐ MÁS ÉS MÁS...


Milyen lesz a nagy napotok? Csak kreatív fotózást szeretnétek? Netán az egész napotokat örökítsem meg? A személyre szabott árajánlatért vedd fel velem a kapcsolatot!

ÁRAK: 180 EURÓTÓL

GYAKORI KÉRDÉSEK

Mikor érdemes időpontot foglalni?

Esküvő esetén mindenképpen minimum egy évvel előtte. Más jellegű fotózások esetén is jobb akár két hónappal előre. Viszont, ha SOS kéne, akkor is meg lehet érdeklődni, mert lehet, hogy éppen van felszabadult időpontom.

Helyszínt te javasolsz, vagy a kliensnek kell kitalálnia hol legyen a fotózás?

Lehet saját elképzelés a helyszínt illetőleg, ha például van kedvenc helyetek, ahová szoktatok járni, hiszen én is szívesen fedezek fel új helyeket. Viszont, ha nincs elképzelés, akkor én szívesen vetek fel ötleteket, ahol fotózni szoktam, és képeket is mutatok a helyszínen készült fotózásokról. Végül ti döntitek el hol szeretnétek.

Van kiszállási díj?

A lakóhelyemtől (Komáromi járás, Izsa) számított 20 km-en belül nem számolok fel útiköltséget. Ha messzebbre kell utaznom, ebben az esetetben 0,35 €-t/km számolok fel (oda-vissza út).

Mit vegyünk fel a fotózásra?

Első szempont, hogy mindenképpen kényelmes darabokat válasszatok, melyekben jól érzitek magatokat.
Amit nem ajánlok: harsány, neon színek; feliratos, mesefigurás darabok; minden személy ugyanolyan színű ruhában.
Amit ajánlok és szuperül mutat a képeken: valamelyik személyen egy feltűnőbb, sötétebb, erősebb VAGY élénkebb szín, VAGY strukturált anyag, ESETLEG apróbb mintás felső, ruha; a többieken pedig inkább natúrabb darabok. Ez szép kontrasztot ad a képeken.
Különböző színek kombinációja. Tehát kiválasztotok 3-4 színt és ezeket variáljátok egymás öltözékein. Tehát pl. a barna megjelenik valaki felsőjén, másnak a nadrágon és így tovább.
Amivel nem nyúlhattok mellé: a föld színei; mustár, zöld, barna, bordó, téglavörös, krémszín. mályva stb.
Ha bizonytalanok lennétek, nyugodtan küldjetek képeket mit vennétek fel és én segítek a választásban.
Hisszük vagy sem, a jól megválsztott öltözék ugyanúgy alappillére egy szép fotónak, mint a jó helyszín, napszak stb.

Mi van akkor, ha a fotózás napján rossz az idő?

Amennyiben rosszra fordul az idő a fotózás napján, így lehetőség szerint keresünk egy másik időpontot, ami mindkét fél számára megfelelő. A rossz időjárás alatt értendő: heves eső és szél. Borús idő nem kizáró ok a fotózás megtartására.

Van lehetőség stúdió fotózásra is?

Nem rendelkezem saját stúdióval, így beltéri fotózások esetén a gútai a Stúdió 123-at szoktam javasolni. A stúdió fel van szerelve különféle hátterekkel, kiegészítőkkel, de pl. egy szülinapi fotózás esetén én is tudok még plusz kellékeket biztosítani.
Ha az utazás nem gond, akkor szívesen ajánlom a budapesti székhelyű NORDIX fotóstúdiót, ahol különféle enteriőrrel megálmodottt termek közül lehet választani.
Házhoz is szívesen megyek szülinapi, babaváró, újszülött stb. fotózásra.
Ám amennyiben az évszak/időjárás engedi mindenképpen a kültéri fotózást javaslom a színek, fények végett, hiszen annak nincs párja. Nyilván a téli időszakban erre nem igazán van lehetőség, így marad a beltéri fotózás.

A fotózás összegét mikor kell téríteni?

A fotózás összege a fotózás napján, a helyszínen térítendő.

A képeket, amiből választhatok hogyan kapom meg?

Linket küldök, ahol megtalálod az online galériát, és kedvedre tudsz válogatni aszerint, hogy mely képeket szeretnéd kész, utómunkázott formában megkapni. A fotózás során 400-500 kép készül, melyet én leválogtok, végül kürölbelül 100 kép az (ez mindig lehet több, kevesebb), amiből tudsz válogatni.

A nyers képeket nem áll módomban átadni, csak a kiválasztott, utómunkázott képeket.

Ha több kép tetszik, mint amennyi a csomagban van, tudunk többet is választani?

Amennyiben meghaladjátok a fizetett csomagot, a plusz képekért 5 €-t számolok fel képenként. Olyan is előfordult már, hogy valaki rengeteg képet szeretett volna még pluszban. Ilyen esetben közös megegyezés alapján tudok engedményt is adni vagy ajánlom a 'GISMONA' nevű csomagot. A plusz fotók összegét lehet személyesen, vagy banki utalással téríteni.

Mikor kapom meg a kész képeket?

A leválogatott képeket igyekszem mindig a fotózást követő egy héten belül elküldeni. A kész képek átadási ideje mindig az aktuális leterheltségemtől függ, amit általában jelzek fotózás napján, hogy mire lehet számítani? Ez minimum egy hét, de meghaladhatja az egy hónapot is. Mivel nem tudok a képekkel napi 8-10 órát dolgozni, ezért kissé kitólódik a képek feldolgozási ideje.

Amint elkészültem a képekkel, küldök egy linket, ahol elérhető a jelszóval védett galéria, illetve küldök egy másik jelszót a letöltéshez is.

Amennyiben a választott csomag tartalmaz nyomtatott képeket is, így azokat vagy személyesen lehet átvenni, vagy postai úton tudom küldeni.

Ajándékba szeretném a fotózást, tudok utalványt vásárolni?

Három féle utalványból tudtok választani a csomagok szerint (lsd. feljebb az 'Árak és csomagok' résznél). Az utalványt küldhetem digitális formában e-mailben, vagy nyomtatva, borítékban.

Készen állsz A KÖZÖS KALANDRA?